Pályázataink

A Kazincbarcikai „Teljes Életért” Egyesület közel másfél évtizede igyekszik összefogni a Kazincbarcikán és a környező településeken élő emlőrákban érintett hölgyeket, illetve az egyéb daganatos megbetegedésben szenvedőket.

Az egyesület tavaly decemberben pályázatot nyújtott be a „Színezzük együtt Kazincbarcikát” című Helyi Közösségi Fejlesztési stratégiához kötődve.

A pályázat általános célja, hogy a helyi lakosság, civil szervezetek minél szélesebb körű bevonásával folytatódjon a közösségi eseményeknek helyet adó belvárosi közterek megújítása, illetve olyan új kezdeményezések, programok jöjjenek létre, melyek egyedi, újszerű, kreatív színfoltot jelentenek a város életében.

Ennek jegyében a “Civil szervezetek, helyi közösségek együttműködése Kazincbarcikán” című és TOP-7.1.1-16-H-015-3 kódszámú helyi felhívás támogatott pályázata keretében május 17-én megrendezzük "A Remény Napja" című programot. Erre épülve egy három napos országos szakmai konferencia házigazdája is lesz egyesületünk, illetve Kazincbarcika városa.

 

A pályázat címe: A Remény Napja

Pályázat azonosítója: TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00175